A DR. BEDROS J. RÓBERT ÁLTAL ALAPÍTOTT
MOMOT DÍJRÓL
A Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság vezetése – Dr. Bedros professzor úr elképzelése, gondolata, ötlete és tervei alapján megvalósult - egyedi kivitelezésű, exkluzív emléktárgy adományozása mellett döntött azon személyek, szervezetek, illetve vállalatok részére, akik saját területükön kiemelkedő tevékenységet végeznek az egészség megőrzéséért, az egészségre nevelésért, vagy kimagasló tudományos eredményeket értek el az elhízás kezelésének, kutatásának témakörében.
A díj az „Egészséges Életért” címet kapta, s évente egyszeri alkalommal – a MOMOT tavaszi kongresszusain - kerül átadásra, a vezetőség döntése alapján 1-5 személy és/vagy társaság részére.
A MOMOT díj koncepció megalkotásakor a MOMOT filozófiája állt a középpontban. A díj egymáson elhelyezkedő szeletei a MOMOT-hoz kapcsolódó, egészséggel foglalkozó szakterületeket és szaktudásokat hivatottak jelképezni. A körszeletek a díj közepén egy határozott központi magot alkotnak, amely a MOMOT szerepét és egyben céljait jeleníti meg, jelképezve a jövőbe mutató építkezést és elhivatottságot.
|
Bővebben
|